2017. január 17., kedd

Nyitogatós könyvek

Ha azt mondja valaki interaktív gyerekkönyv, akkor talán az emberek nagyobb részének azok a könyvek jutnak eszébe, amikben kiskorában lapozgatás közben az éppen a mesében vagy történetben szereplő tárgy egy ajtó mögött rejtőzött a lapon vagy például egy virágot ki lehetett húzni a cserépből és ekkor derült ki, hogy milyen színű és hogyan néz ki. Ezek a hagyományos klasszikus interaktivitást jelentő könyvek még a számítógép és az applikációk kora előtt. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha nem lehet ilyenekkel találkozni, éppen ellenkezőleg. Ma is éppen úgy készítenek a kiadók ilyen könyveket, hiszen gyerekkorban ez az egyik legjobb módszer a tárgyak és élőlényeg megismerésére - természetesen az eszközzel való közvetlen kapcsolaton kívül.

A mai gyerekek előtt nem kell bemutatni a Scolar Kiadó által készített ilyen könyveit, amelyek segítségével a gyerekek a különböző járművektől kezdve a tanyasi farmon keresztül az óceánok világáig megismerhetik az ott élő állatokat vagy az adott járműhöz tartozó alkatrészeket. A Harmat Kiadó is közzétett ilyen könyveket, biztosan többen ismerik az Aki búj, aki nem - karácsonyi nyitogatós könyvet, amely a karácsony témakörét járja körül. A Pagonynál is megjelentek ilyen mesék, többek között A róka zoknija  és a Mackó levelei című művek. 
A felsorolást még lehetne bőven folytatni, a fent említett könyvek csak ízelítőt kínálnak abból a nagy könyvkupacból, amely ebbe a kategóriába tartozik.

Csendes könyvek

Ebben a bejegyzésben a textilből készült "könyveket"  más néven csendes könyveket (Quiet Books) mutatom be, amelyek napjainkban egyre elterjedőben vannak elsősorban a tengerentúlon, de lassan meghódítják az egész világot. Az egyik előnye, hogy a benne bemutatott tárgyakat a szülő találja ki, hiszen ő is készíti - adott esetben a kisgyermekkel együtt - a könyvet. A másik, hogy ha úgy készítjük el, akkor a benne szereplő kellékeket az egész könyvben ide-oda lehet rakosgatni az éppen kitalált mese szerint - hiszen ehhez a kis könyvhöz mindig újabb és újabb történeteket lehet kitalálni más-más szereplőkkel. Emellett pedig a gyerekek készségeit is nagyban fejleszti. A mesekönyv elkészítéséhez csak pár eszközre, textilre és kézügyességre van szükség - a tartalomnak csak a fantáziánk szabhat határt. A témával kapcsolatban számtalan blogban lehet már róluk olvasgatni (Meselapozó, Bebe blogja, Szera blogja), ötleteket gyűjteni. Az interneten sok sablont is lehet találni, amelyek megkönnyítik a tárgyak elkészítését, illetve az elkészítés módjáról is megannyi oldalon tájékozódhatunk, ezen kívül pedig különböző YouTube videót is találhatunk a témával kapcsolatban.

Kedvcsinálónak itt egy rövidebb videó egy már elkészült Csendes könyvről: